Köszöntő

2012.04.14. 14:07

És ezzel új fejezet nyílik munkásságomban. Egészen 2012 januárjáig igyekeztem saját honlapon át az anime és manga ipar minden szeletében részt venni, de mivel a munkámban és a közéletben is helyt szeretnék állni, vissza kellett vennem a ritmusból.

Ezért hoztam inkább létre egy blog.hu profilt, hogy egyszerűbben és célretörőbben érhessétek el havonta jelentkező sorozatomat az animék világáról. Oldalt láthatjátok a listára mutató linket, ahol az összes eddigi videót megtalálhatjátok.

A friss videóban említettem a nyereményjátékot, amellyel végre viszonozhatok is valamennyit a rengeteg kedves szót, amit kaptam.

A feladat a következő:

2012. június 30.-ig készíts el egy 3-10 perces videót, amiben egy olyan animét védesz meg, melyet én már leoltottam egyszer, vagyis egyfajta válaszvideót várok, a komolyan vehetőség faktorát rátok bízom, legyetek Gordiászt megalázóan cinikusak. :P. Ezen az oldalon szavazhat majd a közönség is a legjobbakra, akik közül a legjobb hármat részesítik jutalomban. Remélhetően szoros versenynek nézünk elébe. :)

Akkor hát, versenyre fel! A címem továbbra is member@totalcar.hu, küldheted csatolva is a videót (bár lehet, hogy indamail-en fennakad), fájl- vagy videó megosztón is.

Szerző: Member

15 komment

Címkék: bejegyzés

A bejegyzés trackback címe:

https://anime-critics.blog.hu/api/trackback/id/tr164426922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sagun 2012.04.15. 12:23:55

Ki volt az aki kitalálta,hogy a hozzászóláshoz regisztrálni kell? na mindegy,az előző honlapon még jimbo néven futottam.
A verseny amit meghirtdetél érdekesnek igérkezik,kiváncsi vagyok vajon lesznek-e jelentkezők.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.04.15. 18:57:58

@sagun: No igen, ez szerintem a blog.hu legnagyobb hátránya és nem lehet rajta állítani, az sg legalább engedte. Gondolom kompenzálni akarják a gmail monopóliumot ezzel.

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2012.04.18. 14:34:39

Egyébként miért tetszett meg annyira a blog.hu azt hittem ez csak kezdőbbeknek van nem?? Én persze szeretem a blog.hu-t, de az előző honlapod királyabb volt sztem :/

Jah és bal oldaldobozba rakosgasd be a linkeket, hogy 2012-es videók...stb. Hogy el lehessen érni egy kattintásból, meg a hunhentai.blog.hu -t légyszi ha betennéd a linkek közé ismét :)

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.04.18. 15:50:55

@viktor900: Pedig az ok egyszerű, a blog.hu több emberhez jut el és itt már tényleg csak a sorozatra kívánok koncentrálni. Furán vette ki magát, hogy ott van a rengeteg elérhető más, de csak archívban.

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2012.04.18. 16:17:35

óh értem! Remélem nem végzed úgy be mint FreddyD :P
Hajrá! De persze csinálhatnál egy menüt azért! bal oldaldobozba. Kritikáim névvel.
Alatta meg Egyéb névvel, és oda beraknád a többi cuccod, ahogy nálam is így van megcsinálva

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.04.18. 16:23:20

@viktor900: Egyszer minden jónak vége szakad, de amíg fun a dolog és van ötlet, addig miért ne. Kicsit a "derpeljünk együtt" döbbent meg mostanság, OK, nekik az egy közös videó, de nekem már lassan 8. :)

Amúgy freddyD búcsúja aljas volt, nem volt vér a pucájában korrekt módon bejelenteni.

Ott van a videóim listája az összes linkkel, nem tudom, mi kellene még. :)

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2012.04.18. 20:17:54

jah huh de vak vagyok xD

gondolom a felirataidat nem fogod feltölteni am :P

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2012.04.18. 21:33:16

de az eddigiekre gondoltam ha már megvannak :o
De persze AA-n el van tárolva szal...

Kvakond · http://animereview.freeblog.hu 2012.04.20. 16:07:09

Challenge accepted. 10 pont a szükségtelen képért

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2012.05.03. 16:52:17

csá member nem tudsz vmi jó tárhelyet a fájlaimnak? a zippíshare-t próbálom most ki, a mediafire bekrepált olyan szempontból hogy több adatot nem enged feltölteni :/
Vagy szted térjek át a torrentre?
Vagy nem tod hogy lehetne megoldani blog.hu -n a képnézegetést?

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.05.03. 19:10:14

@viktor900: Én 4shared-et használok, 10 gigát adnak., de képet direktbe nem hiszem, hogy tudsz linkelni róla. A torrentet hagyd, az teljesen másra való.

viktor900 · http://hunh.exp.hu/ 2012.05.03. 21:40:02

nah már rátaláltam a zippyshare -re, ajánlották, nagyon tetszik remélem jó lesz

Kvakond · http://animereview.freeblog.hu 2012.05.25. 00:31:21

Technikai kérdés: olyat is lehet választani, amiről csak írtál a régi helyen? Vagy mindenképp videóra videót? Köszi!

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.05.25. 06:48:12

@Kvakond: Természetesen! Nem zárnám semmi pénzért szűkre a lehetőségeket.
süti beállítások módosítása